I. Napóleon, eredeti nevén Napoléon Bonaparte, francia tábornok, hadvezér és politikus volt. Ő volt a Francia Köztársaság első konzulja 1799 és 1804 között. Később, mint I. Napóleon, a Francia Birodalom császára, először 1804 és 1814 között, majd száz nap erejéig 1815 márciusa és júniusa között.
1769. augusztus 15-én Ajaccio, Korzika, Franciaországban született. Elhunyt: 1821. május 5-én Longwood, Szent Ilona-szigeten, Nagy-Britanniában. Vallása: római katolikus.
Katolikusnak nevelték, de soha nem mélyült el a hitében. A forradalom idején deistának is mondta magát és Joséphine de Beauharnais-al polgári házasságot között, vallási szertartás nélkül, de ez éppúgy lehetett a karrierje érdekében tett lépés a forradalom egyházellenes légkörében, mint az, hogy a császárkoronázás előestéjén a pápa ragaszkodására Napóleont és Joséphine-t immár katolikus esküvőn adta össze Fesch bíboros. Igaz, a Napóleon ellenőrzése alatt álló párizsi egyházi törvényszék ezt a házasságot 1810 januárjában érvénytelenítette. Ezután következő házasságát Mária Lujza főhercegnővel 1810. április 1-én szintén katolikus ceremónián kötötte, de akkor már a pápa által kiközösített személyként.
1804. december 2-án a Notre-Dame-székesegyházban koronázták császárrá.
1805. március 17-én a Milánói dóm-ban koronázták meg Itália királyává.
Először XVIII. Lajos volt az utódja királyként, majd II. Napóleon követte őt.

Az európai történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, az egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett hadvezér, a hadvezetés egyik hatalmas ikonja. Összesen 56 győztes csatát vívott. Mind a mai napig az egyik leghíresebb francia, egyúttal a leghíresebb korzikai is.
A VII. Piusz pápával kötött konkordátuma, valamint közigazgatási, katonai, oktatási és jogi reformjai döntő hatást gyakoroltak a francia társadalom fejlődésére. Seregei alig több mint egy évtized alatt majdnem minden európai ország ellen harcoltak, gyakran egyidejűleg, és országa uralma alá vonták a kontinentális Európa nagy részét hódítás vagy szövetség által. Sikereinek sorát a katasztrofális 1812-es oroszországi invázió törte meg. Az ezt követő lipcsei vereség után, 1814-ben a szövetséges hadseregek betörtek a Francia Császárság területére, lemondásra kényszerítve őt. Elba szigetére száműzték, de a következő évben visszatért, és száz napra újra magához ragadta a hatalmat. 1815. június 18-án a waterlooi csatában végső vereséget szenvedett, majd a győztesek Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben bekövetkezett haláláig brit felügyelet alatt élt.
Napóleon hatalmas ikon volt a hadvezetés területén, és reformjai jelentős hatást gyakoroltak a francia társadalomra. Bár sikereit megtörte a katasztrofális 1812-es oroszországi invázió, még mindig az egyik legkiemelkedőbb alak a történelem során.

I. Napóleon 1804-től 1814-ig uralkodott Franciaországban és Olaszországban. Ebben az időszakban a francia pénzverést jelentősen átszervezte, és új pénzérméket vezetett be.

A francia frank lett a hivatalos pénznem.

Az érmék előállításához új, modern technológiát alkalmaztak.

Az érmék dizájnját egységesítették, és Napóleont ábrázolták rajtuk.

Napóleon pénzverése jelentősen hozzájárult a francia gazdaság fejlődéséhez. A frank egy stabil és értékes pénznemmé vált, amely segített a francia kereskedelem és ipar fellendítésében.

A Napóleon által bevezetett pénzérmék közül a legfontosabbak a frank: ez volt a hivatalos pénznem, és 100 centime-re oszlott,  auguszta: ez volt az aranyfrank, és 20 franknak felelt meg, és a napoleondor: ez volt az ezüstfrank, és 5 franknak felelt meg.

Napóleon pénzverése jelentős hatást gyakorolt az európai pénztörténetre. A francia frank és a Napóleon-érmék széles körben elterjedtek Európában, és számos országban mintát jelentettek a későbbi pénzverési reformokhoz.