Szapolyai János (1526–1540) éppúgy veretett pénzeket, mint a Habsburg-házból származó I. Ferdinánd (1526–1564). Az 1550-es évek elejéig szinte csere nélkül maradt fenn a késő középkori magyar pénzrendszer. A pénzek éremképe, finomsága is az 1467/1470-es állapotoknak felel meg, az akkor kialakult pénzverési hagyományok folytatásaként.

Az aranyforintok Madonnás-Szent Lászlós, az ezüstpénzek címeres-Madonnás éremképe egyfajta változatlanságot testesített meg a magyar pénzverésben és Magyarország pénzgazdálkodásában.

Bár a hivatalos kibocsátású érmék minősége jónak mondható, az egyre elharapódzó hamisítások miatt a pénzverés kérdése a korabeli országgyűléseken rendre napirendre került. Már János király 1527. évi budai országgyűlésén kimondták, hogy a király által veretett pénzt mindenki köteles — halálbüntetés terhe alatt — elfogadni, de a pénzverés joga kizárólag a királyt illeti meg, és az általa kibocsátott pénzeket fizetőeszközként kell használni. János király pénzeinek jó minőségére utal, hogy 1531. évi pénzverési rendeletében száz márka ezüstből tíz latos (62,5%) finomságú denárok verését rendelte el.

Szapolyai János aranyforintjai egységes éremképet mutatnak. Az előlapon holdsarlón ülő, koronás Szűz Mária látható, jobbjában a kis Jézussal. A hátlapon Szent Lászlót vértben, jobb kezében alabárddal, bal kezében országalmával ábrázolták. Az 1530-as évek végén, egyes Kolozsváron vert aranyakra azonban különösképpen Szűz Mária helyére Szapolyai címere került.